UCCU PÉCS

Pécsen is
megtalálsz minket

Az Uccu pécsi műhelyét 2014 őszén hoztuk létre, a Norvég Civil Alap támogatásával. Pécsre és környékére azért esett a választásunk, mert ott volt egyértelműen érezhető az igény az Uccu tevékenysége iránt, mind az iskolák, mind a roma és nem roma társadalom együttélésének szintjén. Évente átlagosan 200 diákot érünk el a szervezet roma identitás és kultúra témában tartott foglalkozásaival.

Pécsen is tartunk roma tematikájú sétákat a mediterrán hangulatú belvárosban és a keleti városrészben is, melyet roma fiatalok vezetésével ismerhetsz meg.

Jelentkezz sétáinkra!

2015 óta

folyamatosan tartunk foglalkozásokat

800 diák

vett részt a programjainkon másfél év alatt

12 önkéntes

vesz részt aktívan a csapatunkban

10 iskola

osztályközösségei számára tartottunk órát

UCCU PÉCS

ÍRJ NEKÜNK!

Az Uccu pécsi műhelyébe folyamatosan várjuk azon roma fiatalok jelentkezését, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy a csapat tagjává váljanak és iskolai foglalkozásokat vezessenek.

Olyan pécsi és környéki oktatási intézmények jelentkezését is várjuk, amelyek érdeklődnek az Uccu valamelyik interaktív foglalkozása iránt.

    UCCU ALAPÍTVÁNY

    Támogatók, partnerek